Érdekességek

Szia tavasz, már nagyon vártunk!

Megérkezett végre a tavasz és bár nem jelentős plusszokkal köszöntött be, azért érezni a levegőben az illatát. 😊

Lassan elérünk március közepéhez, így hamarosan már ,,hivatalosan” is tavasz lesz (a csillagászati tavasz március 21-én kezdődik ugyebár), ezzel pedig beköszönt a kerti munkák és a szabad téri tevékenységek időszaka is.

Bevalljuk, mi már nagyon vártuk ezt az időszakot, mert bár télen-nyáron szeretünk a természetben lenni, azért mégis más a zöldellő fák látványa vagy a tavaszi szellő illata ilyenkor…Meg persze végre nem kell sok-sok rétegben felöltözni. 😀

 

Tavasz köszöntés nálunk

Ilyenkor nálunk mindig esedékes egy nagy-nagy tavaszi takarítás, amikor aztán fenekestül felforgatjuk a lakást. Leporoljuk a téli álmot magunkról és a környezetünkről is. 😊  Szőnyegtisztítás, ablakmosás, mindent IS letörölgetünk, kiporolunk, ruhát rendezgetünk és válogatunk. Szelektálunk, függönyt mosunk, tavaszi dekorációt készítünk a lakásba…a listát még hosszan tudnánk sorolni. 😊

Emellett pedig végre a kerti munkák is beindulhatnak! Lehet metszeni a bokrokat, fákat a kertben, összegyűjteni a téli avart, elindítani a palántázást a szoba ablakban(vagy akár a kertben), vagy egy kicsit kiszellőztetni a gyepet a nagy téli álom után. Nekünk ugyan elég picike kertünk van, de mindig nagy örömmel vetjük bele magunkat ezekbe a tavaszi munkákba…ha pedig ültetni kell, Rozi tacskónk örömmel segít az ásásban. 😅

 

A termelőinknél is beindult a szezon

Izgalmas időszak ez a termelőknek is, hiszen a tél leköszönte után beindul a kert tervezés, veteményezés, gyümölcsfák metszése és számos olyan előkészületi munka, aminek a gyümölcse később fog majd beérni.

Grétáék barnagi kertjükben már hatalmas lendülettel vetették bele magukat a kerti tevékenységekbe. Elmondása szerint már nagyon várták, hogy eljöjjön a tavasz! A Mamka lekvár birtokán ilyenkor már nagyban folyik a munka:

,,Az általunk felhasznált gyógy- és fűszernövények nagy része évelő, így ilyenkorra már látjuk a friss kezdeményeket pl. a citromfűnél, mentánál.
Startra készek vagyunk, hiszen nekünk 1-2 héten belül már indul a szezon az ibolyával. Március közepén már a legtöbbször szedhetjük a csodaszép, illatos kis növényt, hogy szörp és zselé készüljön belőle. Már nagyon várjuk, hogy megteljen ibolya illattal a levegő…😊” – meséli Gréta.

Istenien hangzik! Ugye Ti is kedvet kaptatok egy kis ibolya szörphöz? 😊

 

Készül a mini fűszeres arborétum

A Fűszeres Lány, Zsófi sem tételenkedik, hiszen ő már az év kezdete óta lázban ég. Serényen készíti az ültetési tervet a veteményesben és csíráztat, hogy időre megnőjenek a kis palánták, amiket majd kiültethet a kertbe, ha eljött az ideje.

Zsófi keze alatt már télvíz idején is égett a munka (fotó: @afuszereslany FB oldal)

 

,,Én már januárban nekiálltam megtervezni a tavaszi lépéseket. Minden fűszernek megterveztem a helyét és a vetésének vagy palántázásának pontos idejét. Nálam idén költözés miatt minden új helyre kerül, vagy most lesz először vetve. A kertben jelenleg 20 magaságyás van az egynyári növényeknek, amiből 4 ágyásban csak bazsalikom lesz a többiben pedig minden egyes magaságyásban más és más fűszer. 4 különböző kategóriákba soroltam a fűszereket.

Az első kategóriában azok az egynyári fűszernövények kaptak helyet, amiket már március közepétől szabadföldbe lehet vetni (kerti kapor, konyhakömény, koriander, petrezselyem, lestyán, mustár, ánizs, rukkola, borsikafű).
A második kategória növényeit szintén márciusban telepítendők, de évelő növények (levendula, izsóp, édeskömény, rebarbara).
A harmadik kategóriába az egynyári palántázandó fűszerek vannak (bazsalikom, majoranna, zeller). Ez azt jelenti, hogy Bolondok napján (Ápr.1) elvetem őket benn a lakásban és a fagyos szentek után (május 15.) már telepítem is a palántákat az állandó helyükre a magaságyásba.
Májusban ültethetők a negyedik kategóriába sorolt fűszernövények, amik évelők és tőosztással szaporítom őket (kakukkfű, rozmaring, oregánó, zsálya, tárkony).” – meséli Zsófi.

 

Minden évszaknak megvan a maga csodája, mi mindet nagyon szeretjük. Ilyenkor újraéled a természet és ha kicsit mi is gondozzuk és ápoljuk, akkor ezt a törődést számtalan finomsággal hálálja meg nekünk.

Ahogy azt már említettük, online piacunkon az állandó portékák mellett sok-sok szezonális dolgot is találtok, így igyekszünk majd mindenféle újdonságot elhozni Nektek az évszakoknak és idényeknek megfelelően ezután is.

 

Tartsatok velünk továbbra is és fedezzétek föl a helyi termelők kézműves portékáit!

 

 

Köszönjük a fotókat Zsófinak – A fűszeres lány .

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.